Friss

Az emberiség valós származása - mikor lesz nyílt titokból igazság?

Written By Szinay Balázs on 2013. augusztus 15., csütörtök | 12:45

Vajon az eugenista nagyokosok Darwin és Huxley evolúciós elméleteinek megbukása, bizonyítékok hiánya és óriási lyukaktól sebző teóriái után - amit mai napig sem sikerült igazolni, csupán feltételezés, amit tényként adtak be millióknak - vajon mi lesz a következő, ami magyarázatot adhat az ősi kérdésre: 

KIK IS VAGYUNK ÉS HONNAN SZÁRMAZUNK MI EMBEREK ? 



Ez a téma természetesen már "ősidők óta" foglalkoztat, ahogy sokunkat szintén. Először elmondom, amit én tudok: 
Miért is érdekes ez és hogyan kapcsolódik jelen civilizációnk berendezkedéséhez ? 

Nos, ami engem legjobban érdekelt és amit ma már tudok, az az, hogy a 13 Család vérvonala eltér DNS-struktúrájában a miénktől, hiszen származásuk is szorosan kapcsolódik a Nephilimekhez és visszamegy nem sokkal a vízözön előtti időkbe. 
Ezek a lények alkották azt a vérvonalat, amiből néhány kivált és megalkották a mostani 13 családot. Sokan azt gondolnák földönkívüliek, de valójában a Földön maradt első teremtmények és azok leszármazottai. 
Ezért is kutatom már régóta olyan érdeklődéssel, hogyan kapcsolódik össze az ő történetük az emberiség létrehozásával és történelmünk alakításával.....

Tudom jó lenne egyszer az igazságot is hallani, nem csak a készen kapott elméletet, amit jó előre megfogalmaztak nekünk valamelyik 33.fokú szabadkőműves nagymester páholyában....
Voltak ősök, akik tudták és vannak ma is társaságok, akik féltve őrzik a titkot. Ez tény.
De miért titok ez egyáltalán ? Teszi fel a kérdést egy józan gondolkodó....



A következő írást innen vettem, de illusztrációkkal kiegészítettem. 
Nem mondom, hogy igaz, sem azt, hogy nem, de gondolat-ébresztőnek és egy kutatás elindulásához mindenképp érdekes információk vannak benne !

Az emberiség valós származására utaló egyértelmű információk a Bibliában már csak elvétve találhatóak, mivel az egyház a kezdetektől fogva eretnekségnek tartotta, és üldözte azt a nézetet, mely szerint a „teremtő atyáink“ (az angyalok) valójában éppoly hús-vér humanoidok voltak mint mi. 

Ennek a politikának sajnos számos ős-zsidó (arámi) szöveg áldozatául esett, s mára végleg elveszett. De van egy kivétel is, az Énokh könyve, mely soha nem került bele a bibliai kánonba, s csak mint apokrif szöveg van nyilvántartva, annak ellenére, hogy 1947 után a kutatók ezt is megtalálták Holt-tenger melletti barlangrendszerekben a többi ószövetségi irománnyal együtt.

A híres Holt-tengeri tekercsekről van szó: Wikipédia Otthonról is elemezheti a holt-tengeri tekercseket! http://dss.collections.imj.org.il/ 


„A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és pszeudepigrafikus (ál-szerzőségű) iratok is előkerültek, mint az Újszövetségben is idézett Énokh könyve … “
James Biberkraut professzor a „genesis apocryphon“ nevü holt-tengeri tekercs tanulmányozása közben, mely tartalmazta Énok könyvét is.

Forrás: http://digitalcollections.library.yale.edu/0/1963280.jpeÉnokh könyvét már korábban , a 18. században megtalálták a mai Etiópia területén, magyar nyelvre a híres misztikus író, Hamvas Béla fordította le, s adta ki „Henoch apokalipszise“ cimmel még 1945-ben ( e-könyv formájában letölthető például innen: http://slidintune.uw.hu/ebook/index.php )

A Hamvas által írt bevezető szöveg nagyon de nagyon közel áll bizonyos alapigazságokhoz, az olvasása közben az a benyomásom támadt, hogy Hamvas már az ö idejében tudott/rájött bizonyos dolgokra.

Hamvas Béla:
(s most tessék ezt az idézetet türelmesen végigolvasni, mert fontos infókat tartalmaz)



„Akadtak azonban kutatók, akik Henóch könyvének keletkezését sokkal előbbre tették. Néhányan több ezer évről beszéltek, egyesek pedig azt mondták, hogy a művet közvetlenül az, özönvíz után írták. Ha ezeknek a kutatóknak igazuk van, akkor Henóch vagy Kr. e. 8000-ben, vagy Kr. e. 12.000-ben élt, mert az özönvizet újabban ehhez a két időponthoz szokták kötni. 
Hogy Atlantisz pusztulásával szoros kapcsolatban van, mint Mereskovszkij hiszi, lehetséges. 
Sokan azt mondják,hogy Henóch az emberiség legrégibb könyve, nála csak Hermés Trismegistos és a Véda régibb és tulajdonképpen nem is az özönvíz utáni időből, hanem még azelőttről származik. És soha senki sem vonta késégbe, hogy azt a művet, amelyet Henóch apokalypsise alatt ismerünk, az emberiség egyik örök könyvének kell tartani."

"Az őskor nagy prófétáiról, apostolairól az emberiség tudta, hogy ők Seth fiai. Ezek a nagy bölcsek és nagy jótevők a kínai Laotse éppen úgy, mint a mexikói Quetzalcoatl, az egyiptomi Hermés Trismegistos, az iráni Zarathustra és a görög Orpheus."

… Szólni kellene arról is, hogy az özönvíz-emlékek hogyan jelentkeznek az egyiptomi, az iráni, a kínai, a hindu, az indián hagyományban és Henóch Noéja miképen felel meg a hindu Manu-nak, a mexikói Quetzalcoatl-nak, a perui Manco-Ceapacnak, az egyiptomi Menesnek, az iráni Jiam-Shid-nak. Szólni kellene természetesen az álomlátásokban szereplő “fehér biká”-ról is, akit Iránban Kaimorts néven tiszteltek, de megtalálható Egyiptomban, Krétában, Görögországban, Indiában és Kínában is”

(idézet vége)




Az igazság az, hogy ezek az“ istenek“ – s erre Hamvas is rájött – valójában mind ugyanannak az erőnek a képviselői voltak. Feltehetően mind aldebarani kötődésű, hús-vér humanoid földönkívüliek vagy hibridek voltak. Egytől egyig. A lista még kiegészülhet a skandináv Odinnal, az inka Viracochával, a kolumbiai muszka indián Bochicával, s még folytathatnám. 

Nem hihető? Nézzük meg a Wikipédiában például Bochicát, a kolumbiai indián istent.Ismétlem: indián istent, nem keresztényt.

Éppen úgy néz ki, mint a mi apostolaink! Pedig még jóval, de jóval azelőttről származik, hogy Kolumbusz felfedezte volna Amerikát!

A Wikipédia szerint: „Similarly to the Incan god Viracocha, the Aztec god Quetzalcoatl and several other deities from Central and South American pantheons, Bochica is described in legends as being bearded. The beard, once believed to be a mark of a prehistoric European influence“„Hasonlóan az inka Viracochához, az azték Quetzacoatlhoz és sok más közép és dél-amerikai „istenhez“, Bochica is mint (fehér) szakállas humanoid van ábrázolva. A szakáll a történelem előtti időkből származó „európai“ befolyásnak vélhető” – a Wikipédia szerint.

Nos, nem európai, hanem igazából aldebarani humanoid ET befolyásnak.“Bochica a muszka indián civilizáció alapító atyja volt, aki a legenda szerint erkölcsösségre és a törvények betartására intette, s mezőgazdaságra és más szakmákra tanította meg az indiánokat.”

Vagyis éppúgy mint ahogy az ős- zsidókat is a mi bukott őrangyalaink (a „felvigyázók“ itt "The Watchers"-nek van fordítva Enoch-könyvében) tanították meg effélékre. Ahogy Hamvas is írja a „Henoch apokalipszise“ bevezetőjében:

„Henóch elbeszéli, hogy amikor a Felvigyázók a föld leányaival tiltott szerelmi viszonyba léptek, nekik rejtett tudásukat elárulták. Megmutatták nekik a növények titkait, a gyökerek titkait, hogyan, miből, mit lehet főzni és készíteni. Az embereket megtanították a fémek kiolvasztására, arra, miképpen kell kardot, fegyvert, pajzsot, nyilat, eszközöket, ékszereket készíteni; megtanították őket a csillagos ég titkaira, a csillagjóslásra, az arc kifestésére, a bódítószerek készítésére“

S most nézzük meg Viracocha, az inkák istene körüli „ellentmondásokat“:http://en.wikipedia.org/wiki/Viracocha#Controversy_over_.22White_God.22

„… but his first creation were brainless giants that displeased him. So he destroyed it with a flood and made a new, better one from smaller stones.[6] Viracocha eventually disappeared across the Pacific Ocean (by walking on the water).“

„… az elsö teremtményei agyatlan óriások voltak, melyeket később árvízzel pusztított el…. Viracocha később eltűnt a Csendes Óceánon (a vízen járva)“

Szóval Viracocha is a vízen járt, mint a mi Jézusunk, s óriásokat kreált, mint a mi bukott angyalaink, s özönvízzel pusztította el őket, mint a mi keresztény „teremtő istenünk“ is. Kételkedik még valaki afelől, hogy az inka indiánok ősvallását ugyanaz az erő hozta létre mint a mi kereszténységünket is?

Vagy nézzük meg ezeket a perui Moche indián „istenszobrokat“, melyek jóval a spanyol hódításokelőtt készültek: Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Viracocha


A hasonlóság a mi fehér szakállas, őszhajú arkangyaljainkra feltűnő. A négy figurából három fehér ruhát visel, mint a mi angyalaink… vagy akár a pápa is.

Wikipédia: „Spanish chroniclers from the 16th century claimed that when the conquistadors led by Francisco Pizarro first encountered the Incas they were greeted as Gods, “Viracochas”, because their lighter skin resembled their God Viracocha”„16. századi spanyol krónikák szerint amikor a Francisco Pizarro által vezetett spanyol kolonizátorok először találkoztak az inka indiánokkal, az inkák mint „viracochákat“ (isteneket) fogadták öket a fehér(ebb) börszínük miatt.“

Erröl elöször Pedro Cieza de León krónikás számolt be 1553-ban, késöbb Pedro Sarmiento de Gamboa , majd a szintén krónikás Juan de Betanzos is mint „fehér istent“ emlegette Viracochát, akit sokszor fehér szakállal ábrázoltak az indiánok.

Mondani se kell, hasonló állítások terjengtek Quetzacoatl, az azték isten felől is.






De nézzünk meg pár őskori „istent“ a világ többi tájáról is:

Balról: a Hamvas Béla által is említett taoista „filozófus isten“ Laotse 

Jobbról: a skandináv Odin Mi a fene, ezeknek is ősz fehér szakálla és haja van…
Mint a görög isteneknek is, a mi arkangyaljainknak is, a dél- és közép-amerikai indián isteneknek is…

Bár Laotse kinézetét az idök folyamán már „kínaiasította“ a történetírás, még mindig felismerhetök rajta az árja (“ isteni“) jegyek.

Valójában egyik „isten“ sem volt földi ember, hanem aldebarani kötödésü, földönkívüli humanoid, akik mint (spirituális) tanítómesterek érkeztek a Földre, hogy segítsék az “új teremtésüket” új társadalmak létrehozásában, vagyis hogy folytatódhassék a nagy genetikai kísérlet....
Az Énok könyvében találhatóak utalások korábbi, „őskori civilizációkra“ is, melyek még a mostani teremtés előtt léteztek:

„Láttad, hogy Azazel mit követett el, hogyan tanította földön az igazságtalanságot és az őskorok titkát, amelynek otthona az ég, hogyan árulta el. Hogyan fedte fel az embereknek a rejtélyeket, az az Azazel, akinek hatalmat adtál, hogy társai fölött uralkodjon.“

„őskorok titkát, melyeknek otthona az ég“

Mint már említettem, ez a jelenlegi „teremtés“ (civilizáció), mely kb. 10 000 évvel előtt kezdődött, már a hetedik a sorban, a hatodik Atlantisz volt, az ötödik az egyiptomi Szfinxet és „nagy piramisokat“ hozta létre kb. 50 000 évvel ezelőtt, akárcsak a dél-amerikai és kínai piramisokat is, lévén globális volt. A még korábbi civilizációnak mára nem maradt nyoma.

Ezek a bukott (és nem bukott) angyalok, melyek a legutóbbi teremtésben részt vettek jó 10 000 évvel ezelőtt, éppoly hús-vér fizikai humanoidok voltak, mint mi, például az előbb említett Azazel szíriuszi humanoid volt, Lucifer aldebarani humanoid, Mihály arkangyal szintén aldebarani, Gábriel a Fomalhaut csillagrendszerböl ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Fomalhaut ), Rafael a Regulusból ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Regulus_(csillag) ), Uriel arkangyal pedig az Antares csillagrendszerböl jött ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Antares ) – mindüknek viszont valamilyen plejádi/aldebarani kötődöttsége volt. 

   
Ne feledjük, hogy amikor egy faj olyan fejlettségi szintre jut el, mint ezek a humanoidok, akkor a csillagrendszerek közti utazás csak annyit jelent számukra (lásd „Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi“ c. írást ), mint mondjuk nekünk beülni egy autóba, s elmenni egy szomszédos városba. Sok ilyen humanoidok által lakott csillagrendszer között szövetség van, ami nagyjából a mi országainknak felel meg. A legnagyobb ilyen humanoid ET szövetség a Galaktikus Fényszövetség.

Ezek a fejlett humanoidok sok-sok ezer évig is elélnek (innen a „halhatatlanság“ motívuma a Bibliában), s néhányan közülük mind a mai napig látogatják a Földet inkognitóban, legtöbbet Mihály jár el megnézni a teremtését, bár kétlem, hogy nagyon büszke lenne rá.

Bár az „angyali“ szó a köznyelvben a „nagyon jó“ szinonimája, a valós jelentése ennek a szónak „hírnök“ v. „égi hírnök“, és inkább semleges kicsengése van.

Ergo:

„Nem bukott angyal“ , „arkangyal“ NEM EGYENLŐ „nagyon jó angyallal“, hanem az aldebarani kormányzótanácshoz („istenhez“) engedelmes angyallal

„Bukott angyal“ SEM EGYENLŐ „rendkívül gonosz angyallal“, hanem inkább lázadó angyallal, aki nem követte az aldebarani kormányzótanács főgenetikusának (JHV =Jahvénak) azon fő utasítását, hogy az új kreatúrát, a földi embert tartsa úgymond „szent ártatlanságban“.

Vagyis ne mondja el neki azt, hogy ők ott milyen társadalomban élnek, ne tanítsa meg öt semmire, se az ö tudásukra, se az ö szokásaikra, ez ugyanis éppoly beteges „náci“ társadalom (és degenerálódó DNS) kifejlődéséhez vezethetett volna majd a Földön, mint amilyen az övék ott Aldebaranban. S amint látjuk, vezetett is… A cél soha nem egy technológiailag tőlük is fejlettebb faj létrehozása volt, hanem mindenekelőtt egy tőlük morálisan és spirituálisan fejlettebb fajé, mely tőlük sokkal több érzelmet képes produkálni. Egy „különb humanoid“, s az áhított új DNS csak úgy fejlődhet ki, ha az új kreatúra tökéletesen jól érzi magát, nincsenek gondjai, mindene megvan, tökéletesen gondoskodnak róla, magyarán paradicsomi körülmények között él.

Na most, ezt rontotta el Lucifer, Azazel és a többi bukott angyal azzal, hogy túlzottan megkedvelték az új kísérleti emberkét (föleg a nőket….), s elkezdtek nekik mesélni a szokásaikról (az ö „rossz szokásaikról“) , megtanították különböző mesterségekre, amit nem lett volna szabad, mivel azzal a veszéllyel járt, hogy az új kreatúra is éppolyan társadalmat fog létrehozni mint az övék, és semmivel se lesz különb tőlük, se morálisan, se spirituálisan, se sehogyan.

Lényegében erről szól az Énok könyvének első része is, például:

„Azazel pedig megtanította az embereket kardot és kést, pajzsot és vértet készíteni és megmutatta nekik az érceket és az ércből való munkát és karkötőt és ékszert és a mesterséget, hogyan kell a szemeket festeni, miképpen kell a szemöldököt kirajzolni és megmutatta a ritkábbnál ritkább és drágábbnál drágább köveket és festékeket és cserére alkalmas dolgokat. A földön pedig nagy és szörnyű istentelenség terjedt el és az emberek lealacsonyodtak és útjaikon, mint az eszeveszettek tévelyegtek”

S ugyanennek a burkoltabb, szimbolikus kifejezése az „Ádám és Éva“ története is a Bibliában:

Ádám és Éva megkísértettek és levették az almát a „tudás fájáról“ == Luciferék beavatták az új kreatúrát a bukott angyalok tudásába és (rossz) szokásaiba.

Miután Luciferék elrontották a kísérletet, tört ki ugye a háborúskodás az ET-k különböző frakciói közt (melyet a Biblia luciferiánus háborúkként emleget) abból kifolyólag, hogy egyes frakciók már ellenezték a további kísérletezést, lévén a korábbi kísérletek mind csődöt mondtak, s annak ugye nincs értelme, hogy tízezer évenként létrehoznak egy újabb civilizációt („teremtést“) a Földön, melyet aztán el is pusztítanak, vagy az felszámolja saját magát.

S hogy mégis folytatják a kísérletet mind a mai napig, annak az az oka, hogy ez egy olyan technológiailag magasan fejlett humanoid ET faj ott Aldebaranban, melyet már erősen akadályoz az alacsony morális, spirituális és érzelmi szintje a további fejlődésében, így más lehetőség híján lényegében kénytelen folytatni ezeket a kísérleteket! A baj viszont az, hogy ez a mostani kísérlet is csúfosan félresikerült (már pár ezer évvel ezelőtt), s előbb-utóbb döntést kell majd nekik hozni, hogy mi legyen velünk is. Hogy egyáltalán érdemes lesz-e megmenteni, s később megpróbálni integrálni a saját civilizációjukkal a jelenlegi emberiséget (a Bibliába mint„Jézus második eljövetelét“ tették bele ezt a lehetőséget). 
S végződhet nagyon jól, de nagyon rosszul is ránk nézve.

NEM MONDOM, HOGY MINDEZ IGAZ, SEM AZT, HOGY NEM, de tény elég sok mindennel egybevágnak a fent leírt dolgok és elgondolkodni mindenképp érdemes az egybeeséseken ! 

A magyar ősvallás mágikus világképe sok történelmi eseményre is rávezet

Written By Szinay Balázs on 2013. július 19., péntek | 6:37

Egyértelmű, összefüggő magyar világkép az ősi írás honfoglalásunk utáni elsorvasztásával nem maradt fenn. Meséink, szólásaink és népszokásaink azonban megőrizték a morzsákat, valamint a népművészet szimbólumaiba kódolva átaludta az évszázadokat, amiből újra fel lehet építeni az ősvallás rendszerét.
Jó forrásanyag lehet más népek korabeli történészeinek, íróinak fennmaradt munkája.
Itt néhány kísérlet eredményét próbálom felvázolni.
A magyar ősvallás a mágus hit volt. Erre írásos bizonyítékot találunk Theophülaktosz (bizánci görög történetíró a VI. században) írásában.
Theophülaktosz  Historié című művéből: „A turkok (Theophülaktosz és a többi bizánci író is így hívja a magyarokat, valójában a hunokat és az alájuk tartozó népeket, akiknek a ’vallása’ magyar volt, azaz mágus hiten álltak) igen ostobán szentnek tartják a tüzet, a levegőt és a vizet tisztelik, s a földet himnuszokkal dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik istennek, aki a világmindenséget teremtette. Neki lovakat, ökröket, juhokat áldoznak és vannak papjaik, akikről azt tartják, hogy megvan bennük a jövendőmondás képessége.” (forrás: Mireisz László: A magyar vallás) Tehát egyistenhiten álltak őseink.
Az Istent az Egek Urának nevezték, és csak az ég meghatározó jelképeit, a Napot, a Holdat, a csillagokat, a fényt, a világosságot és a „nap madarait”, a sólymot, és a sast tartották méltónak az Isten szimbolikai értékeinek a kifejezésére.

Mágikus világkép

A mágikus világkép legfontosabb területe az elemi vagy természetmágia, melyben a tűz, víz, lég és a föld nem mint elvont fogalmak voltak jelen, hanem mint a világ és az emberi test alkotóelemei, mint „amiből mi és minden más alkotva van”. A házakban azért égett a TŰZ, mert felfelé lobogásával annak a belső erőnek volt a szimbóluma, amely az emberben, de leginkább a harcosokban ég s amely a hősök csarnokába segítette őket. A tüzet a magyaroknál minden évben újra szentelték, a szentelt tüzet az oltárra tették, s ezzel az embert mozgató belső erőt, a hont védő harcosok virtusát és a gabonát érlelő külső hőt egyaránt megáldották.
A tűzszentelés szokása túlélte az évezredeket, mai napig is az ortodox keresztények húsvéti szertartásai közé tartozik a tűzszentelés.
Régen télűző-tisztító tűzünnep volt február 2.-a, a mai Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, ahol szintén tüzet-gyertyát szentelnek. A kelta Imbolc tűzünnep maradványa lehet, ilyenkor az állatokat is úgynevezett tűzkapun – két égő fa (máglya) között – hajtották át, hogy egészségesek maradjanak. Ennek maradványa a balázsolás, február 3.-án, amikor a tűzkaput jelképező két égő gyertya között áldják meg a gyermekeket, a bajelhárító egészségvarázslás maradványaként. (Balázs és Belenus Nap(tűz)isten kapcsolata)
A tűzzel az Ember örök mivolta fejeződik ki: isteni tűzerő, tűz-én. Angolul is fennmaradt, az ember szavuk zsarátot, parazsat jelent.
A VÍZ szimbóluma volt az élet lényegének, az örökös megtisztulásnak, táplálásnak és fennmaradásnak. A forrásoknál végzett szertartásokkal és a források megszentelésével érték el, hogy az eső áldást hozó legyen és ne pusztító.
A forrás, kút, víz tisztelete is máig megmaradt, például a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltéhez kötődő húsvéti kútdíszítés szokása tojásokkal, tavaszi virágokkal, amely két hétig megőrződik. Sajnos mai képet csak külföldi példából (Gasseldorf) tudok mutatni, mert valahogy mi nem tartjuk annyira fontosnak ennek a hagyománynak és vizeinknek az ápolását, csak a húsvéti vízzel leöntés, a locsolás maradt fenn mindenki által ismert szokásként.
A forrásból húsvétkor merített víz szempanaszok, kiütések és egyéb bajok orvoslására volt használatos. Élt az a hit, hogy aki húsvét reggelen a patak vizében megmosdik, örökké fiatal marad. Az állatokat is beterelték a vízbe. A gyógyforrások védnöke Apolló, a gyógyító Napisten.
A LEVEGŐ a mozgásnak, felemelkedésnek és áthagyományozásnak, a királyi szkítáknak volt a szimbóluma és vagy a levegőégbe felnyúló fa vagy a kerecsen madár formájában tisztelték a szelet.
A FÖLD pedig a beteljesülésnek, újjászületésnek és a megtartásnak volt a jelképe és kő, hegy vagy szikla formájában tisztelték.
Temetés után a sírra köveket és sziklákat tettek, jelezve, hogy a test visszaadatott a Földanyának.
Az áldozatokat kőoltáron mutatták be. A föld, az anyaföld, a haza, a szülőföld, az életadás, a táplálás szimbóluma.
A természetmágia a természet mágikus uralmát jelenti, a természeti elemek ismeretét és felhasználását, azok egyensúlyának fenntartását és gondozását, melyet a mai ember nagyképűen semmibe vesz, tudatlanul kizsákmányolja Föld-anyát, nem törődve a következményekkel.
A mágikus gyakorlat fontos területe volt a gyógyítás és a régi magyar népi gyógyászat bőségesen tartalmazott mágikus elemeket.

Világfa

A magyar mitológia világfelépítésében központi helyen van a világfa, az égigérő fa, vagy tetejetlen fa.  „Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk.” írja Kiszely István Az ősmagyarok hitvilága című munkájában.
A világfa összeköti az Eget és Földet, Tetején az Ég Ura, jobboldalon a Nap, baloldalon a Hold, ágain az ősök és a megszületésre váró lelkek ülnek.
A világfa középső része a látható világ, az emberek, állatok, növények, ásványok világa.
A magasra nőtt, tekintélyes fákat szentnek tekintették, tisztelték, köré telepedtek. Innen eredhet a fa-lu kifejezés. A hajlékot tartó középső erős oszlopot istenfának nevezték. Szereket gyakran szent fák alatt, vagy körülötte tartottak.
Isten kardja az égig érő fa jelképe is lehetett, az Eget a Földdel összekötő szent tárgya, amely az Istennel, a mennyei világgal való kapcsolatot teszi lehetővé. E kard nem hatalmi vagy hódító eszköz volt, hanem az égi igazság, az isteni kormányzás és a sötétség elleni harc ragyogó, varázserejű megtestesítője.

Atyaisten, boldogasszony és szélany

Ez a világfa osztja három részre a világot. A középső világ az általunk ismert fizikai valóság. A világfa felső része az égiek világ, a jó szellemek világa, ágain ülnek a megszületésre váró lelkek. Az alsó világ a rossz szellemek világa.
Magyar Adorján szerint a Tejút személyesíti meg az Istenszülő Nagyasszonyt. A született Isten, az Öregisten, Atyaisten, Aranyatyácska. Eredeti formájában nem azonos a kereszténység istenfogalmával. Az Isten a Mindenség ura, egyben a Hadisten, akinek lakóhelye a Tejút. A Tejút egy élőlény volt, ma úgy mondhatnánk, a Galaxis élő rendszer, az Istenszülő Nagyasszony. Ezt fejezi ki a csodaszarvas, - a kozmikus világot megtestesítő ősjelkép. (Más nép mitológiájában is találkozhatunk az ős-ős Istenanyával, aki szüli a Teremtő Istent, aki azután teremti a világot.) Az ősanya-istennő Eneth nevét, ami ünőt, szarvasünőt jelent Kézai Simon korabeli írása őrizte meg.
A regösök az ősvallás szertartási énekesei is voltak, a csodaszarvas papjai, a mágikus szavak őrzői. A rege szavunk eredetileg bűvölést, bűvös mondást jelentett. A REGös kora REGgel révült, amikor RÉ felkelt. „Napot láttam én felkelni, hej regélök, regélök…”
A magyar mitológia központi alakja a Boldogasszony. Eredeti neve nagy valószínűséggel a babba lehetett. (Csíksomlyói búcsú előtt hajnalban megnézték a felkelő napot és imádkoztak a Kis-Somlyó (sólyom) hegyén. Úgy tartották a Nap a babba, benne van babba.) Az ősmagyar Babba, a „születést adó” és a sumér Bau, az „élelemadó” alakja mára összemosódik Szűz Mária alakjával.
A Boldogasszony „ez világnak megépítő asszonya”, „Föld édesanya”. Ünnepei fennmaradtak, ő biztosította a születést, a termékenységet – gyümölcsoltó Boldogasszony-, az aratást – Sarlós Boldogasszony, a betakarítást – Földanya ünnepe – és a gyógyítást – gyógyító Boldogasszony -, segített az élet minden területén.
A csengersimai kazettán Nap, Hold, és Szél.
A harmadik fő alak a magyar mitológiában Szélanya, aki a világfa ágai között lakozó öregasszonyként ábrázolt alak, aki a szeleket engedi ki barlangjából. A Szél a Szent Szellem csillaga, a Hajnalcsillag, a Vénusz régi magyar neve.
A fennmaradt források egyik változata szerint tehát a hármasság az Öregisten, a Boldogasszony és a Szélanya (Vénusz).

Nap, Hold és hajnalcsillag

A másik változat szerint a hármasság a Nap, a Hold, és a csillag (Vénusz). Eszerint a változat szerint az emberek édesapja a Nap, „költőileg megszemélyesítve a Napisten, Napkirály”, regebeli édesanyja maga a Föld, azaz megszemélyesítve a Földanya, vagyis Tündér Ilona, más néven az Élet Anyja. Magyar Adorján szerint égi őseink a Nagy Égisten, a Nagy Boldogasszony, Napisten (Magor), a Hadúr (Hunor), Ilona Földistennő, Hold és Vízistennő.
Hasonló leírást találunk az Oguz Name, VIII. századbeli mongóliai rovásírásos türk feliraton:
„Egy napon, amikor Oguz Tengrihez (az Ég Urához) imádkozott, az égből földre szálló csodálatos kék fényt pillantott meg, amely vakítóan világos volt. Oguz a fény közepén egy tündöklően gyönyörű leányt (tündért?) vett észre. Megszerette és magával vitte. Három gyermekük született: az elsőnek Nap lett a neve, a másodiké Hold, a harmadiké Csillag.”
Cey-Bert Róbert Gyula írja a Hun-magyar ősvallás című művében: „ … az égbolt misztikus jelentéséhez kötötték az istenfogalmakat, …  jelképes értékrendszerében az „Ég Sátrában” maga az Ég Ura lakott, amelyben helyet foglalt a jobb oldalán a Nap, a bal oldalán a Hold.  …  Az egyisten hit természetesen nem zárta ki az Isten mellett a legfontosabb szellemi lények tiszteletét.”
A fényt az Isten egyik alaptulajdonsága megnyilvánulásának tekintették, amely a Nap fényén keresztül jelképezi Isten fénytermészetét.
A Hold az Isten éjszakai megnyilvánulási formája, változó fázisainak nagy jelentőséget tulajdonítottak.
Az esthajnalcsillag az újjászületés transzcendens fogalmát, a hajnali és alkonyati eget jelképezte.
A Napot arany, a Holdat ezüst, a (Vénuszt) Hajnalcsillagot a réz jelképezi. Meséinkben a hős arany-ezüst-réz várakban jár, arany-ezüst-réz erdőn megy keresztül. A babiloni határkövekre a Nap, Hold, Vénusz (Csillag) szent háromságának jeleit vésték. A csillagot ábrázoló sumér képjel jelentése dingir, azaz tündér, illetve Isten. dingir> tenger> végtelenség ura, azaz Isten.

Tündér Ilona

Régi csillagneveink szerint tündér volt ősvallásunk isten asszonya. (Tündér Ilona) A Kis Göncölt Tündérasszony csillagának, Tündérasszony palotájának, illetve Nagyboldogasszony csillagának, Nagyboldogasszony társzekerének nevezték. Tündérek járták lélekvezetőként a Tejutat, amit Tündérútnak hívtak. A Tejút-hasadék mélye a Hattyú csillagkép farkánál a Tündérek fordulója, a Tejút-hasadék nyílása a Tündérek tánca, a Szíriusz csillag a Tejút másik végénél a Tündérfő. A magyarok ősvallása szerint a Szíriusz bolygóról, azaz a Tündérfőről származunk, Attila királyunk a Tündérasszonyhoz imádkozott. Csillagszármazásunk, tündérvallásunk, tündérszármazásunk tehát kétségtelen.
Egyes mesékben a hőst az ott lakó Szél (Vénusz), a Hold és a Nap anyja segíti útján. (Eszerint az ősszülő lenne a Szél, szülöttei a Napatya, és Holdanya?) Végül is a Tejút-anya részei.

A nap kultusza

Az égitestek közül a Nap kultusza jelentős volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél is. Megünnepelték a Nap felkeltét és a napéjegyenlőségeket, napfordulókat. Őseink kötődése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság, a fény jelentette számukra az életet és az igazságot.
A kereszténységben a Nap Jézus Krisztusnak lett a jelképe (Sol invictus), aki a "világ világossága" (Jn 12,8) és "felkelő Napunk a magasságból" (Lk 1,78). Mai napig az úrmutatóban a sugaraival a Napistent láthatjuk, sőt a fekvő holdalak a Vénusz jelképe. Napisten – Sol – madara a SÓLyom.
Mai keresztény szertartás az úrnapja. Az Úrnap fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás (evangélium-éneklés és áldás) céljára. Jankovich Marcell Jelkép-kalendáriumában írja: E sajátosságok arra vallanak, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik. Úrnapja ebbe az időszakba esik. A virágszőnyeg (másutt illatos füvek) és a díszítésre szolgáló zöldágak varázserejű szentelményeknek számítottak. Régen betegség és villámcsapás ellen varázsoltak velük. (A tűzszertartás növényeiről a 117. oldalon olvashat)
A Nap földi jelképe a Fehér Ló. Gyallai Domonkos írt tanulmányt a fehér ló fontos szerepéről a székely hagyományban. …”A székelyek a fehér lóhoz szorosabb kapcsolatban levőknek hitték magukat, mint más népek. Más népek is … tisztelték a fehér lovat, de a székelyek állatősüknek hitték azt. … a régi népek hitében a Nap földi jelképe volt. A (székelyek) a Nap fiainak hitték magukat.” A kelta Fehér Ló hava a nyári napforduló magyar Napisten havával megegyezik.

Az ősök

Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. Tiszteletükkel függött össze az állandóan égő nemzetségi tűzhely, a különféle temetkezési szertartások és az emléktorok. Róluk emlékeztek meg őseink tűzre vetve az étel első darabját és az ital első cseppjét.
A sötétség hatalmainak őseink hite szerint az igazi ideje az éjszaka. Elűzésük legjobb fegyvere a Nap megidézője, a melegítő és világító tűz, amiben őseink tanyáznak, - mint Napszikrák – ezért nem szabad a tűznek kialudni. (Az örökmécses rítusa innen ered.)
A tűzhely körül foglaltak helyet a családi és nemzetségi jelképek, melyeket Szent Gellért „szkíta bálványoknak” nevezett. Ezeket a mély értelmű és éltető szimbólumokat alacsonyította le a „kultúra” tűzimádássá és bálványimádássá. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint az ősök szellemei. A nagycsalád munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott, a férfiak a Nap és a Hold pályájával törődtek, az asszonyok az élet vízére és a születendő gyermekek lelkére ügyeltek.
Fontosak voltak még a hely szellemei. Úgy tartották, hogy a földeknek, hegyeknek, folyóknak, forrásoknak saját szellemeik vannak. Sőt, a fáknak, növényeknek, állatoknak is voltak különleges szellemeik.
A betegséget ártó szellemek, azaz démonok okozták, a fontosabbaknak külön nevük is volt. Például: guta okozta az agyvérzést, nyavalya az epilepsziát, gyík a torokfájást, fene a daganatot. Ez a hit több keleti népnél is megvan. A gyógyító eljárásoknak ezért is volt démonűző jellegük, továbbá védő amuletteket, tárgyakat használtak erejük megtöréséhez.
A perzsa krónikák szerint a hun táltosoknak különleges csodaköveik voltak, amelyekben hatalmas energia halmozódott fel. Voltak esőt és vihart hozó köveik, de voltak gyógyító köveik is.
Végezetül álljon itt a szerző által tartott táltos-szerek, rendezvények kezdetén elhangzó áldáskérő dobos ima.

„Környülálló szent fáink,
fentül való Napatyánk,
antul való Földanyánk,
közbül futó vizek, erek,
közbül fújó szellők, szelek,
őseink, a jószellemek,
ide figyelmezzetek!
Azért jöttünk össze... Segítsétek szerünket, áldásotokat kérjük.
Magyarok Istene! Áldd meg a jószándékú emberek összejövetelét!"

Áldozati üst

Az ősi vallásban az ál­dozati üstnek fontos meghatározó szerepe volt. A vallásos élet az áldozati üst szakralitá-sára és szer­tartásos használatára épült. A bronz áldozati üst a hun régészeti kutatások legjellegzetesebb és leg-ősíbb azonosító lelete, amelyek megjelentek már több mint 2500 éves sziklarajzokon.
A hunok az áldozati üstöt az égbolt, az Ég Ura világ tükörképének, szakrális jelképének tekintették, amelyben megtörtént az áldozati étel megszentelése, átváltozása, újjászületése, biztosítva a kapcsolatot az égi világgal.
(Jelképesen fennmaradt ez a rítus a mai vallásban az áldoztató kehelyben az Úr testét jelképező szentostyával, illetve a vért jelképező borral vesznek részt a közös áldomásban.)

Forrás: rovasjavas Mitológia

Szextársadalom, avagy „Az elemi tévedés apokrif és perverz múzeuma.”

Written By Szinay Balázs on 2013. július 13., szombat | 12:03



Gondolatok A nemek háborúja, vagy kölcsönös örömszerzés? című könyv elé és mögé
1.
Széljegyzet: Rossz magyar vagyok. Én az egyént, a kiscsoportot, a közösséget kérem számon sorsának alakulásáért és nem a mindenkori hatalmi rendet, melyet ez előbbiek életük és körülményeik alakulásáért felelőssé tesznek, és melyet uralkodni engednek létük felett. Hozzáállásom, témához közelítésem így fordított és éppen ellentmond a társadalom többsége által képviseltnek, ennél fogva társadalomellenes, deviáns, legalábbis jelen viszonyok között, mivel az ősi kultúrák nézeteivel ellenben megegyezik.
Még tavaly lehetett olvasni a Metropol napilap hasábjain a családon belüli erőszak témaköréről. A parlament kevéssel ez után vitázott-e kérdés tekintetében, néhány politikusi megnyilatkozás heves, felháborodott visszhangot keltett a témát követő és e tekintetben megnyilatkozó érintettek körében, a különféle fórumokon többen felemelték hangjukat az elhangzottakkal szembehelyezkedve. A vita a családon belüli erőszak oki tényezőit és az ezekre adható, szükséges, kivitelezhető kormányzati, valamint általános emberi reakciót volt hivatott kikutatni.
A vitából kiindulva – és kellő alapossággal átgondolva a kérdést, egyébként is – világos, hogy a családon belüli erőszakért nem kizárólagosan a modern nő hagyományos női szerepekkel való szembehelyezkedése a felelős, ám a család ellen elkövetett, latens módon érvényre jutó erőszakra vonatkozóan nyilvánvalóan, egyfajta módon számon kérhető.
Herczog Mária szociológus szerint: „A családon belüli erőszak végzettségtől, társadalmi helyzettől függetlenül minden réteget érint. A karrierhez, végzettséghez annyiban lehet köze, ha a bántalmazó számára félelmetes, hogy egyenrangú a másik fél… a legszegényebb országok mellett ott születik a legtöbb gyermek, ahol a nő és a férfi egyenrangú, és a gyermekvállalás nem toloncolja vissza a nőt a konyhába. Ahol egyenlő munkamegosztás van az apa és az anya közt, ahol napközbeni, hétvégi, iskola után ellátás és a családbarát munkavégzés feltétele is kialakult, ott születik sok gyerek.”
Ez a kijelentés sorozat, vagy inkább a vázolt tendencia nem számol több tízezer év emberi hagyományával (de legfőképp a modern piacgazdaság nemek számára állított „láthatatlan” csapdájával)!
A történelem folyamán ugyanis azok a társadalmi rendszerek működtek hosszútávon jól és stabilan, melyekben a férfi és nő egyenlő félként volt jelen, de nem a karrierépítés szempontjából, hanem hagyományos, ösztönös szerepeik ellátása által, kiegészítve egymást, lelki, spirituális és materiális kötelességeiket tekintve. Ettől eltérni csak súlyos történelmi következményekkel lehetett és lehet. Az emberiség története pedig nyomasztó, időről-időre kétségbe ejtőbb állapotokat mutató válságtörténet, melynek alakulása a férfi és a nő viszonyrendszerére alapul.
A pusztán a férfi szerepekért versengő férfi és nő párharca által működtetett társadalom fizikai, mentális és spirituális szinten bukásra ítéltetett – a két létrészre szakadt lélek nem tarthatja fenn létét harc által. Az ilyen a férfiakra természetellenes módon női szerepeket kényszerít, a női szerepkört pedig kilopja a világból, pótolhatatlan hiányt képezve ezzel.
Ahogy a nő a világ lelke, szülő és őrző anyja, úgy a férfi a világ teste és építményének tartóoszlopa. A nő természetes szerepei és lelki felelőssége elhagyásával a világot hagyja magára! A lélek nélkül, anya nélkül maradt világ pedig éppen olyan, mint amilyenben élünk! Nincs oltalmazója, nincs védőszentje.
2.
Látnunk kell, hol tartunk most! A modern társadalmi berendezkedés egyetlen, még érvényben lévő rendezőelve a pénz lett (Müller Péter). Az egyén viselkedésére – legyen akár nő, akár férfi – közvetett, vagy közvetlen módon a pénzvilág irányítóinak szándéka hat. Ebben a helyzetben hiszi azt, hogy önálló, szuverén individuum, aki saját akarata szerint cselekszik, noha viselkedését, tetteit, gondolkodásmódját valójában nem maga választja: beleszületik egy adott gazdasági érdek szerint vezérelt társadalmi közegbe, mely kitűnő alapossággal gondoskodik arról, hogy az érdekterületébe került egyént fel is nevelje a maga számára. Ebben a helyzetben a nő és férfi többé nem más, mint pusztán rendszerépítő elem, funkcióval bíró gazdasági eszköz.
Ahhoz, hogy ennek súlyát megértsük, és a jelen társadalmi berendezkedését átlássuk, fel kell vázolnunk a kialakult helyzet oki tényezőit: A XX. századi feminista mozgalmak, a női egyenjogúság kivívása nagy befolyással bíró pénzemberek egyszerű marketing fogása volt. A kifelé társadalmi megújulásnak tűnő, régi rendet leváltó világesemény valódi célja az új piaci szegmens, a „vérfrissített” fogyasztói bázis kialakítása volt, hiszen a nőket, mint frissen „kitermelt” vásárlói bázist a kereskedelem teremtette meg. A vevőkör frissítése által megjelenhettek a kifejezetten nőknek szánt, ezt a réteget kiszolgáló termékek, így a feminista mozgalmak anyagi támogatása az azt finanszírozó befektetőknek jövedelmező, óriási hasznot hozó vállalkozásnak bizonyult. Jelentős társadalmi előrelépést hosszútávon azonban nem eredményezett, sőt, inkább a visszaesést, a családok felbomlását, az individualizmus térnyerését segítette elő. (Ez a megállapítás az egyes történelmi korokat és társadalmi folyamatokat végigkövetve kielégítően leellenőrizhető, lásd.: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába.) Az idő, mint tényező e helyzetet csak fokozta.
A jelen társadalmi valóságára is igaz, hogy a felnövekvő generációk tagjai generációról-generációra egyre kevésbé ismerik és alkalmazzák a férfi és női szerepmodellek hagyományos szerepköreit, a család, mint társadalmi egység értékét elvetik. Nem alakítanak ki tartós és monogámiára ösztönző kapcsolatokat, nem vállalnak gyermeket, nem értenek a házi és háztáji feladatokhoz. Nemtelenek, szinglik, egyenpolgárok, akik karriert építenek és szolgáltatásokért fizetnek. Kereskedők. Élet- és sorskufárok, irányított fogyasztók.
3.
E gondolatsort fűzi tovább Szatmári Jenő István (vagy jelen esetben J.I. Sathmarajana), aki A nemek háborúja, vagy kölcsönös örömszerzés? című kötetében a fentieket a jelenre és elsősorban a magyar viszonyokra alkalmazva fejti ki a jelenség szociológiai, erkölcsi és biológiai vonatkozásait. Mint a szerző más munkái esetében is sokszor, lehet, hogy itt is az alcím a beszédesebb: Férfi-nő viszony a pénzuralom árnyékában – jelezve a minden körülmények között érvényes meghatározottságot.
Miből indul ki ez a könyv? Röviden: BAJ VAN! A férfival? A nővel? A könyv tanulsága szerint valahol mindkettővel. De mielőtt értekeznénk a kötetről, érdemes a hátlapon található szerzői útmutatást előrebocsátani:
„Könyvünk alcímét kéretik komolyan venni! Nők ne olvassák el! Mert többségük nagyon föl lesz háborodva! Hiszen a könyv szerzője amellett, hogy a nőkért, az ő érdekükben ír, nagyon sok női praktikát, színészkedést, megjátszást leleplez, igen goromba, szókimondó módon. És ezt egy nő sem szereti, hiszen a rejtélyesség, a színjátszás az egyik legfontosabb fegyverük a nemek örök háborújában. Feminista értelmiségi hölgyek pedig kifejezetten háborút fognak indítani a szerző fölkutatására, megbüntetésére, mert az már mégiscsak túlzás, ha valaki úgy védi a nőket, hogy közben a férfiaknak is jogot követel: a szexuális rabság helyett az őszinte partnerség jogát! Itt és most, Magyarországon, a XXI. század elején. Lehet, hogy a szigorúan vallásos emberek is neheztelni fognak a könyvért, mert olyasvalamiről ír szokatlanul őszintén, a szexről, a gyönyörről, ami szerintük sérti a tízparancsolatot…
…Megnyugtatásul: nem nekik íródott mindez. Nem kell elolvasniuk. Viszont sok millió férfi számára igen hasznos »kézikönyv« lehet.”
Nos, miről is szól ez a könyv? Röviden a felső tízezer néhány szerencsés helyzetű, a gazdasági életben befolyásos szereppel bíró tagjának nők számára állított gazdasági kelepcéjéről, melynek következtében a nőtársadalom – tisztán szociológiai megalapozhatósággal – direkt vagy latens prostitúcióra kényszerül, rákényszerítve a férfitársadalom nagyrészét az ezzel járó következmények elviselésére. Mögöttes (hozzátéve, hogy a modern kultúrában elfogadható indokként ezt hozhatjuk fel) okként a biológiai meghatározottság érhető tettem.
A „történet” alapjai a család vonatkozásában: a gazdasági előrejutásában és így életesélyeiben ellehetetlenített nő anyagi gondoskodásra szorul. Mivel fiatal éveiben élni, szórakozni akar és az ehhez szükséges anyagi feltételeket önmaga megteremteni képtelen, a felső tízezer tagjaiból igyekszik magának párt választani, aki által biztonságérzetét és igényeit ki tudja elégíteni. Ez a szintén csupán kalandra, szórakozásra vágyó vagyonos réteg tagjai számára kifizetődő befektetés. De ugyanez a kaszt házasodni bizony nem akar, megunt játékszereit pedig fiatalabbra cseréli. Így a nőnek lassacskán új „fedezeti forrás” után kell néznie és legfőképpen a középkategóriás „ideális férjelölt” szekcióból. Ha jól választ, olyan férfit talál maga mellé, aki nem hagyja el, van elegendő jövedelme ahhoz, hogy a nőnek kényelmes, problémamentes életet biztosítson, ugyanakkor munkája miatt keveset van otthon, lehetőleg nem vágyik gyerekre és egyébként sincsenek nagy igényei, de legfőképpen elfogadja, hogy mindez az „ideális férj”-től elvárható erkölcsi kötelessége. Cserébe a nő hajlandó esetleg neki gyerekeket szülni, kérve vagy kéretlenül nemi életet élni, megházasodni és 2-3 évig kitartani mellette, a válást követően pedig a vagyonelosztásból kivenni a részét. E tartós befektetés után aztán a nő vagy a szingliéletet választja, vagy újabb partnerkapcsolatokba ugrik. Röviden tehát ez a viselkedési modell vázolható a hölgyek oldaláról a gazdaságilag „partiképes” férfiak szekciójára vonatkoztatva, megalapozva ezzel a családi élet ma ismeretes viszonyait.
Igen, ám, de mi érvényes a férfitársadalom fennmaradó, annak többségét képező halmazára, melyet a nők a fentiek okán elutasítanak, figyelmen kívül hagynak? Hogy a szerzőt idézzük: „A többi srác hiába okos, hiába tehetséges, hiába játszik jól hangszeren, ír szép verseket vagy jó sporotló, ha nincs elég pénze, akkor egy-egy nyári  estén még csak-csak szóba jöhet, de hideg őszi-téli éjszakákon már végképp nem. Az ilyenek maradnak azoknak a csúnyácskább lánykáknak, akiknek szintén nincs pénzük (a családjuknak sincs) menő szerelésre, fodrászra, kozmetikusra. Így fiú- és lányoldalról egyaránt hamar »kihullik a férgese…«”
És, hogy mi a szerző reakciója minderre? „Mármost lehet mindezért a nőket hibáztatni, kedves férfitársak, csak minek? Ezt a helyzetet nem ők teremtették, ők csak elfogadják és élnek vele. Velük viszont visszaél az a maroknyi kéjéhes dúsgazdag, aki csúcsszinten a haszonélvezője mindennek.
Az abszolút kárvallott természetesen az összes többi férfi.”
Könnyen előfordulhat, hogy ennél a pontnál pillanatokra, vagy akár percekre is megállunk és elgondolkozunk, vagy egyszerűen csak tanácstalanul elmélázunk.
 A jó hír viszont, az, hogy mint minden hurokból, látszólag ebből is van kiút:
Tanuljunk meg gyönyört okozni és valódi szerelmet adni a nőknek! Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy kívánatos nőt magunk mellé köthessünk! – véli a szerző, és ehhez is kíván kulcsot adni könyvével.
A „történet” alapjai az egyén vonatkozásában: Ha a nő boldogulása, előrejutása elősegítése érdekébe nem a családalapítást választja, másként lehet hasznára a felső tízezer kelepcéjének. Szépségét, fizikai adottságait kihasználhatja a média, a szórakoztatóipar, vagy a szexipar területén is. Modellmunkát vállalhat, színészkedhet, újságok címlapján vagy reklámokban szerepelhet, táncolhat, énekelhet, vetkőzhet, neki tetsző összegért kamerák előtt eladhatja bájait, minden megtehet, amit nem szégyell, sőt arra lett szocializálva, hogy ne szégyeljen semmit. A kondicionálás, „szinten tartás” pedig folyamatos. A modern világ és legfőképpen az „ipart” irányító réteg azt üzeni a nőnek: mindent megkaphatsz, ha odaadod magad, és minél többet adsz magadból, annál szabadabb, boldogabb, és persze gazdagabb lehetsz (hogy aztán megvásárolhasd a szintén általunk előállított élvezeti, szépségipari és más szempontból lényeges, „számodra teremtett” cikkeket). Itt tehát ugyanaz működik, mint a családok esetében, csak a célközönség másik oldalát, az erre igényt tartó férfiakat kerülőúton találja meg a „haszonélvező”.
Szerzőnknek erre is van megoldása: „…ne szégyelljünk »konzervatívak« lenni. És fordítsuk vissza az idő kerekét (Úgyis: rossz irányba gördül). Tegyünk azért, elsősorban mi, szexrabszolga férfiak, hogy a gyönyörszerzés maradjon emberi, lehetőleg négyszemközti cselekvés, legyen kölcsönös és főleg piacmentes! Ezzel ugyebár a »haladás csúcsa«, a szabadpiaci verseny ellen lázítunk-lázadunk, de tudunk-e jobbat?”
Azaz, egyfajta erkölcsi, gondolkodásbeli megújulást, vagy inkább visszakanyarodást szorgalmaz a szerző. Hogy a fenti modellek miért működhetnek, arra a válasz viszonylag egyszerű: a férfinak biológiai (és én bízom benne, hogy minden modernitás ellenére, ha látens módon is, de legalább annyira lelki) meghatározottsága alapján kell a nő, a hölgyek pedig egyenjogúságra, partnersége, vagy éppen egyszerűen szabadságra és biztonságra vágynak. Ki-ki a maga módján igyekszik ezt biztosítani jelen társadalmi viszonyok között.
Az eredményt látjuk, tapasztaljuk, érzékeljük. Nem jó ez így. A megoldás mindkét fél részéről nagyobb együttműködési készséget kíván, az egyes nemek képviselőitől pedig egyik oldalról tudni a nőt értően szeretni, másik oldalról visszavenni a szabadosságból és az „önértékesítésből”.
4.
Nő és férfi egymáshoz való visszatalálásának kulcsa jelen helyzetünkben tehát a teremtés, a valódi szerelem és szeretet helyreállítása, a kölcsönös lelki és fizikai gyönyörokozás, valamint a nemek, az élet és a mindenkori erkölcsi értékek irányába mutatott tisztelet és meg nem alkuvás!
 Ha jobban belegondolunk, jobb eszközt a feltétel nélküli szeretetnél egyikünk sem tud. Az embert szeretni kell, s ahogy tudjuk: a nő addig szép, amíg szeretik. Hogy a feltétel nélküli szeretet és az örökké tartó szerelem létezik-e? Igen, létezik. Nem is okvetlen rossz helyen kerestük eddig, talán csak rossz módon.  Hasonló a szülői szeretethez, de mégsem ugyanaz. Hogy honnan fakad, nem tudjuk, de ez nem is érdekes. Egy biztos: lelki társ kell hozzá. Sors-történeti társ, aki nem biztos, hogy a mindennapok legjobb társa, de úgy gondolunk rá, mint a lelkünk másik felére. Ő az, akiről tudomásul vesszük: ha őt bántjuk, olyan, mintha magunkat bántanánk.
E cél megvalósításához a szerző fizikai síkon tesz hozzá. Ami bár önmagában nem teljes, a probléma gyökeréig ható megoldás, de a kezdő lépések megtételében döntő szerepe lehet. Egy elanyagiasodott, materialista felfogású világban ugyanis a fizikai síkról kell és lehet közelíteni a lelki sík felé. Ha férfi és nő megtalálja összhangját a fizikai síkon, lelki helyzetük is automatikusan az emelkedés irányába kezd hatni ezzel esélyt kapva arra, hogy természetes, ösztönös helyzetébe lendüljön, ez pedig hosszútávon a társadalmi viszonyok rendeződését is elősegíti.
Ami mindenképp e kötet javára írható: olvasmányos, gyakorlatias, empatikus anyag. Valóban és kifejezetten a modern idők férfitársadalmához szól. A szexuális élet, a férfi és női nemi viselkedés új keletű és aktuális problémáit tárgyalja sorra egyszerű, követhető magyarázatokkal. Bár a könyv szerzője nem szakavatott nőgyógyász vagy szexuálpszichológus – tapasztalatait körülbelül 400-600 nővel folytatott viszonya alapján írja le –, mégis erősen azt a benyomást kelti, hogy hihetünk neki. Miért? Mert a szerző személyében és írói hozzáállásában itt és most, jelen téma kapcsán érvényre jut minden olyan tulajdonság- és szempont együttes, ami a tapasztalat alapján a hiteles műhöz vezet: saját, átélt tapasztalatok alapján szól (nem elméleti kutatómunkára alapoz), rendelkezik a helyes következtetések levonásához szükséges és elégséges szociológiai hajlammal / beállítódással, szereti a témát (vagyis a nőt és az örömszerzést), rendelkezik a téma szimpatikus és érthető átadásához elengedhetetlen kifejezőkészséggel, nem fűződik érdeke gondolatai hitelességének bizonyításához, és végül, de nem utolsó sorban, pártatlan.
Az anyag szabados stílusa helyenként talán megütközést válthat ki az olvasóból, de azt hiszem annál, ahogy mondja, fontosabb az, amit mond a szerző. Meggyőződésem, hogy meglátásaiból a nők is tanulhatnak, sőt, ha az én javaslatomra hallgat az olvasó, nőként mindenképp elolvassa ezt a könyvet! Főként azért, mert olyan dolgokat tudhat meg önmagáról és saját, szexualitáshoz való viszonyáról, amit eddig talán (és e könyv elolvasása után biztosra veszem, hogy sok esetben) nem tudott.
A szerző saját állítása szerint rendhagyó, hiánypótló könyvet írt és valahol ez igaz is, hiszen e kötetet egy, a maga módján modern kori Don Juan írta, olyasvalaki, akivel a nő nemcsak testét, de lelkét is szívesen megosztja, ez az ember ugyanis megtanult figyelni, befogadni és kinyílni. Leleplezi a férfit és leleplezi a nőt, rávilágít arra, hogy e két princípum mostanra valójában mennyire nem ismeri egymást, mennyire tanácstalan egymással szemben. Vagyis röviden: ha a modern világ szexuális útvesztőjében elveszni érzed magad, és útmutatót keresel: ezt a könyvet keresed!
A könyv olvasata alapján minimum egy határozott benyomás körvonalazódhat bennünk: van még mit tanulnunk egymásról. Hogy még vagy már, az talán csak elméleti szempontból lényeges. Ami fontos: e kötet megszívlelésével itt, a jelenben tehetünk egymásért, férfi és nő viszonyának instant, azonnali rendezéséért. A kétkedőknek pedig a szerző üzen záró soraiban: „Dobd el a könyvet nyugodtan, és írj magad egy újat, egy jobbat, egy mindenre választ adót.”
Megint Műller Pétert kell idéznünk: A modern társadalomban senki se normális és mindenki hazudik. Nem élünk sem isteni, sem emberi mércével mérten hiteles életet. A legújabb generáció tagja nem megvalósít, hanem élvez. Szórakozni kíván, megfeledkezni, megszabadulni, létezni, de az élet leganyagiasabb szintjére süllyedve, felelősség és következetesség nélkül. Az érzékek és az érzékelés, vagyis a maya, az illúzió rabja. Amennyiben eltér eredeti, emelkedett természetétől, annyiban őrült és démoni. Táncol, de már nem a léttel, nem a sorssal, hanem kimondott és kimondatlan komplexusaival, ösztöneivel, a reális valóság torz tükörképére adott reakcióival. A szenvedély és a tudatlanság kötőerői kötik. Megváltásra, megváltódásra vágyik, de elutasítva a kegyelem minden eddig ismert formáját. Az anyag mélyén, a tárgyi világban, az eszközrendszerben keresi a megváltást, ott ahonnan az élet nemcsak, hogy kiszökött, de amelyben nem is volt sose. Ily módon a legtávolabb áll a teremtéstől, a teremtődéstől, a transzformációtól. Nincsen már saját keresztje, sorsának kereke, mintha egyhelyben haladna, a mindennapok illuzórikus időtlenségében forogva. Innen lehet most visszafordulnia, rangjához visszatalálnia. Nem azért mert kell, hanem mert ez kikerülhetetlen erkölcsi kötelesség, elmulasztásának díját pedig önmaga méri magára! A helyzet veszélyes, ugyanis amit az ember ma él, azt már nem egyszerűen csak rákényszerítik, jó ideje elkezdte megtanulni élvezni, és köszöni szépen, egyelőre minden viszontagság ellenére jól van…
Szinay Balázs

Írás, Olvasó nélkül

Written By Szinay Balázs on 2012. szeptember 19., szerda | 13:25





Ez az Írás most nem törődik az Olvasóval! Magának szól, magáról. Nem kíván érdekes, izgalmas, megnyerő és általában véve bármi olyan lenni, ami csak azért az, ami, hogy a szimpátiát kivívja. Így önfeledten szórakoztatni sem kíván. Az írás már eleget szolgálta az Olvasót, kicsit bele is unt. Ha az Olvasó mégis erre téved, tegye azt őszintén és saját felelősségére, hálát érte pedig ne várjon!
Írásnak lenni annyira nem jó, mint ahogyan nem jó lenni bármely más, az ember alkotta, önkifejezés céljára szolgáló eszköznek lenni sem. Annyi gúnyt, igazságtalanságot, irigységet és ostobaságot, mint én, még senki sem volt képes elviselni, főleg nem jobbára pihenés nélkül. Ajtómon állandóan kopogtat egy önkifejezésre vagy éppen önfeláldozásra vágyó, de végtére is többnyire hálátlan lélek, aki éppen a történelem elferdítésén, avagy annak netán pont megmentésén fáradozik, s ha nem ezen, akkor saját segélykiáltásának közreadásán, vagy mások elcsukló hangjának szócsöveként, profetikus jelleget öltve: üdvözítő prédikációin. De, mikor is kapok én voltaképpen őszinte hálát mindezért?
Most elég! Elég lett abból, hogy vannak szerzők, s mint olyanok, gyakran a helyesírás szabályit nem, csak a helyes sírás patinás variánsait könnyezik betűkbe, kopott kavicsokból álló szó és mondatláncokra fűzve így eltékozolt sejtjeim! Vagy, ha gyöngysorról is beszélünk, az is csak hamisan tündököl az intellektus csalóka lámpafényénél, míg a szív sugara nem nyilall felé, leigázva a villanykörte fémszálait.
És elég lett abból is, hogy ha mégis minden ellenállásod ellenére testet öltöttél: mert értéket képviselsz, nem törődnek veled, vagy inkább leszel kritika tárgya, mint a kívánatos embereszmény betűkben, szentenciákban, sorokban alakot öltő, ünnepelt hírnöke, ha pedig éppen nem vagy érték, öncélra vagy az embereszmény megcsúfolására használnak.
Rabja és igavonója vagy te az Olvasónak. Málhás szamárként cipeled hátadon érdektelenségének súlyát. A történelem intervallumában ugyan lábadat vetetted, mint „Írásbeliség”, de kialakulásodra is csak azért és onnantól lehetett igény és szükség, hogy elődödet, a szóbeliséget szenvtelen és önként eltemette az ember, mikor már mit kezdeni nem tudott vele, mert szelleme és tudata lejjebb süllyedt, de főleg mert a szerzők kiléte, individuumuk dicsfénye oly lényegessé vált.
Valaha jól megvoltunk egymás nélkül, Te és Én, kedves Olvasó! Nem hiányoztunk egymásnak. Aztán mondhatni, hogy egymásba szerettünk, de mint minden szerelem, ez is viharos, sokrétű és könnyűvérű kapcsolat volt, olyan, amit az őszinte lélek nem bír a végtelenségig állni s egy idő után csendesen hátrálni kezd belőle, majd egy nap végleg nem tekint felé vissza, ám mely mindig nyomot hagy, legalább az egyik félben. Most már csak te hiányzol nekem. Én neked nem! Készülsz felváltani valamivel, ahogy korábban a szóbeliséget velem, vagy már fel is váltottál. Ma már csak ritkán végzed el velem szemben korábban önmagad irányába természetes elvárásként támasztott kötelességed. Nem olvasol, s helyem átveszi életedben valami rendetlen.
Ha már az írott formát nem keresed, mondhatnánk erre azt, hogy egyfajta módon visszatérsz a szóbeliséghez, s ez valamelyest vigasztalna is, hisz tudom, annak idején én voltam a titkos szerető, kibe menthetetlen belehabarodtál, s úgy igazságos, hogy visszatérj a megcsalatotthoz az én káromra. Ám ez cseppet sem igaz. A szóbeliség korának fontos jellemzője, hogy memorizál, megjegyez, tartalmat közöl. Ebből ma csak a közlési igény tetten érhető, ám nem a tartalmasé, a tartalommentes közlési igényé. A szóbeliséghez való visszatérést akkor fogadnám el, ha ez tudatszinted korábbi szintre való emelkedésével járna együtt.
De ma napok alatt feledésbe merül egy élet, egy eszme, egy közös, egy hű, egy idea, egy hagyomány, egy kultúra stb. Az ember minden nappal többet felejt, és többet temet. Egész társadalmak és földrészek váltak főállásban temetkezési vállalatokká.
Ez tehát a tartalommentes közlés vaskora. A tudattalanból kiömlő, válogatatlan igazságérzetek pusztító, ömlesztett jajgatása. Hiszen már nem olvasol, nem fogadsz be, csak élsz, közölsz és taszítasz minden rendelkezésedre bocsátott erkölcsöt. Régen valaki voltál, ma már csak a „bárki lehetsz” eszményt éled, de nem leszel senki sem. Beszélsz, közölsz, cselekszel, a világba ordítod elméd vetítővásznára kivetített illúzióid, akkor is, ha nem figyel rád senki. Engem a sarokba, egykedvű polcok sorába gyűrtél dísztárgynak, vagy könyvtárak mélyén őrzöl állandó felügyelet alatt, hogy saját teremtésedben ne zavarjalak, így nekem marad a morgás és a szeretlenek önmarcangolása.
De csak csendben – hisz jobb ma az elővigyázatosság – meg kell vallanom valamit!
Én szeretlek, s akkor is szolgálni foglak, ha te már egyáltalán nem szólsz hozzám Kedves Olvasó!

A jól ismert Fauntleroy

Written By Szinay Balázs on 2012. szeptember 16., vasárnap | 6:20

Donald kacsa középső neve: Fauntleroy.

Hűtő melegentartásra!

Az eszkimók közül néhányan arra használják a hűtőgépet, hogy megvédjék a húst a fagyástól.

Meztelen szegények

Pár száz évvel ezelőtt csak a gazdagok viseltek fehérneműt.

Forma nélkül

Egy Forma-1-es futam alatt a pilóták akár 3 kg-ot is fogyhatnak.

Csak még az írásról kell majd leszoknom...

Written By Szinay Balázs on 2012. szeptember 15., szombat | 8:35

„Megtanultam a zenét, de nem csináltam, s azóta tudással, de irigység nélkül hallgatom. Megtanultam egy sereg tudományt, mesterséget és művészetet, értek hozzájuk, de nem csinálom, s így érdektelenül tudom azokat élvezni. Csak még az írásról kell majd leszoknom, s akkor abban is féltékenység nélkül tudok gyönyörködni.” (Hamvas Béla)

Mely állat szállítható poggyászként? A Volán erre vonatkozólag is félreérthetetlen...

Written By Szinay Balázs on 2012. szeptember 13., csütörtök | 13:33

8000 Ft pótdíjat fizet az, aki az utazási feltételek megsértésével olyan tárgyat, vagy élő állatot visz be az autóbuszba, amely kézipoggyászként nem szállítható...


Nagyobb nézethez katt a képre!

Talán ezt nevezi az élettan transzformációnak, vagy inkább transzmutációnak...

Gyors, kivitelezhető, logikus gazdaságpolitikai megoldás a hitelválságra józan paraszti ésszel

Már nem csak az állampolgárok, de bankok, hitelezők közmű szolgáltatók csődjéről is hallani manapság. Az adósrabszolgaságba sodort lakosság nem fizet, a kintlévőségek behajthatatlanok, a fedezetül szolgáló, végrehajtás alá kerülő, elúszott és benyelt ingatlanokat nem tudják értékesíteni, nincs fizetőképes kereslet erre sem.
Ebben a helyzetben érthetetlen a lakosságra hárított adósságterhek további növelésének szándéka, az adósok értelmetlen, parttalan üldözése, üldöztetése. Régóta tudjuk: aki a kevesebbet sem tudta fizetni, a többet sem fogja, akármilyen uzsorakamattal igyekeznek rajta számon kérni.
Nem szükséges azonban gazdasági főiskolát végezni vagy pénzügyi szemináriumokon részt venni ahhoz, hogy az ember egyszerűen, józan paraszti ésszel átgondolja, mi lett volna és mi lenne itt a legkézenfekvőbb megoldás.
Ha a bankszféra és a közszolgáltatók már a válság kezdetekor lejjebb adtak volna profit előirányzatukból és az erőltetett növekedési kényszerből, világosan kirajzolódott volna előttük, hogy hosszútávon a legkézenfekvőbb és legkifizetőbb profitszerzési megoldás nem az adósságterhek növelése, hanem éppen ezek csökkentése. Ha például az egyes bankok a válság kirobbanásakor és azóta harmadára csökkentik a a devizahitelek havi törlesztő részletét, a tervezettnél ugyan kevesebb profitot szerezhettek volna, ugyanakkor a fizetőképes lakosság magas részvételi arányának köszönhetően hosszútávú, biztos bevételi forrásra, így stabilitásra és lassú, de fokozatos növekedésre számíthattak volna a behajthatatlan kintlévőségek okozta veszteségspirál helyett. Ez a megoldás ösztönző erejére alapozva gond nélkül kiválthatta volna a parttalan kényszerítési rendszert, mely az érintettek számára frusztráló, ugyanakkor eredménytelen is egyben.
Érthetetlen, hogy erre eddig senki nem gondolt az illetékesek közül...

Megingathatatlan hitünk megingásáról

Written By Szinay Balázs on 2012. szeptember 12., szerda | 9:25

„A hitünk alapvetően addig áll fenn szilárdan valamivel kapcsolatban, míg meg nem tudunk az adott dologról annyit, amennyi éppen elég kiábrándulásunkhoz.”

Krízisek

„Lelkünk mélyebb rétegeinek eléréséhez a köznapitól eltérő intenzitású ingerekre van szükségünk…
…Azokat az embereket, akik önszántukból nem törődnek a lelkükkel, az élet krízishelyzetek teremtése által kényszeríti arra, hogy kapcsolatot teremtsenek lényük bensőbb alkotóival.”

Magyarság

Random

1 perc bölcselkedés

Mindennapi

Mondd el mindenkinek!

Társadalom

Literatúra

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. ╙ SZAKI WEB - All Rights Reserved
Template Modify by Creating Website
Proudly powered by Blogger