"A valódi erények bármikor megmutatkozhatnak, de igazán olyan helyzetben válnak szembeötlővé, amely korántse nevezhető se szokványosnak, se kellemesnek, se boldogságosnak. A megpróbáltatások idején a legtöbben eltávolodnak attól, aki a balszerencse áldozatává válik. Ilyenkor ez az áldozat nem tehet mást, minthogy nyugodt lélekkel körbetekint, megállapítja kikre számíthat még mindig, és rájuk támaszkodva próbál változtatni a helyzetén. Ha körbetekintés után azt látja, hogy egyedül maradt, akkor sincs nagy baj, mert egyvalaki sosem fogja elhagyni: ő maga.
Ilyenkor minden tervét önmagára kell alapoznia; ilyenkor meg kell erősíteni a lelkét, és akkor is neki kell látnia a munkának, ha a siker elérése reménytelennek tűnik. Ilyenkor menet közben minden magára maradt ember elveszti a hitét és a reményét és megáll, vagy visszafordul az úton. Ők hibát követnek el, mert éppen ezzel változtatják magukat menthetetlenné. Azok azonban, akik képesek arra, hogy újra és újra belenyúljanak önmagukba, a saját lelkükbe, mint valami zsákba és újra és újra előhúzzanak onnan néhány hit- és reménymorzsát - ezek az emberek erőt és bíztatást kapnak önmaguktól, és képesek lesznek elérni a céljaikat." (Az élet rendje, Lhászai életkönyv, részlet)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése