Home » » Az emberiség valós származása - mikor lesz nyílt titokból igazság?

Az emberiség valós származása - mikor lesz nyílt titokból igazság?

Written By Szinay Balázs on 2013. augusztus 15., csütörtök | 12:45

Vajon az eugenista nagyokosok Darwin és Huxley evolúciós elméleteinek megbukása, bizonyítékok hiánya és óriási lyukaktól sebző teóriái után - amit mai napig sem sikerült igazolni, csupán feltételezés, amit tényként adtak be millióknak - vajon mi lesz a következő, ami magyarázatot adhat az ősi kérdésre: 

KIK IS VAGYUNK ÉS HONNAN SZÁRMAZUNK MI EMBEREK ? 



Ez a téma természetesen már "ősidők óta" foglalkoztat, ahogy sokunkat szintén. Először elmondom, amit én tudok: 
Miért is érdekes ez és hogyan kapcsolódik jelen civilizációnk berendezkedéséhez ? 

Nos, ami engem legjobban érdekelt és amit ma már tudok, az az, hogy a 13 Család vérvonala eltér DNS-struktúrájában a miénktől, hiszen származásuk is szorosan kapcsolódik a Nephilimekhez és visszamegy nem sokkal a vízözön előtti időkbe. 
Ezek a lények alkották azt a vérvonalat, amiből néhány kivált és megalkották a mostani 13 családot. Sokan azt gondolnák földönkívüliek, de valójában a Földön maradt első teremtmények és azok leszármazottai. 
Ezért is kutatom már régóta olyan érdeklődéssel, hogyan kapcsolódik össze az ő történetük az emberiség létrehozásával és történelmünk alakításával.....

Tudom jó lenne egyszer az igazságot is hallani, nem csak a készen kapott elméletet, amit jó előre megfogalmaztak nekünk valamelyik 33.fokú szabadkőműves nagymester páholyában....
Voltak ősök, akik tudták és vannak ma is társaságok, akik féltve őrzik a titkot. Ez tény.
De miért titok ez egyáltalán ? Teszi fel a kérdést egy józan gondolkodó....



A következő írást innen vettem, de illusztrációkkal kiegészítettem. 
Nem mondom, hogy igaz, sem azt, hogy nem, de gondolat-ébresztőnek és egy kutatás elindulásához mindenképp érdekes információk vannak benne !

Az emberiség valós származására utaló egyértelmű információk a Bibliában már csak elvétve találhatóak, mivel az egyház a kezdetektől fogva eretnekségnek tartotta, és üldözte azt a nézetet, mely szerint a „teremtő atyáink“ (az angyalok) valójában éppoly hús-vér humanoidok voltak mint mi. 

Ennek a politikának sajnos számos ős-zsidó (arámi) szöveg áldozatául esett, s mára végleg elveszett. De van egy kivétel is, az Énokh könyve, mely soha nem került bele a bibliai kánonba, s csak mint apokrif szöveg van nyilvántartva, annak ellenére, hogy 1947 után a kutatók ezt is megtalálták Holt-tenger melletti barlangrendszerekben a többi ószövetségi irománnyal együtt.

A híres Holt-tengeri tekercsekről van szó: Wikipédia Otthonról is elemezheti a holt-tengeri tekercseket! http://dss.collections.imj.org.il/ 


„A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és pszeudepigrafikus (ál-szerzőségű) iratok is előkerültek, mint az Újszövetségben is idézett Énokh könyve … “
James Biberkraut professzor a „genesis apocryphon“ nevü holt-tengeri tekercs tanulmányozása közben, mely tartalmazta Énok könyvét is.

Forrás: http://digitalcollections.library.yale.edu/0/1963280.jpeÉnokh könyvét már korábban , a 18. században megtalálták a mai Etiópia területén, magyar nyelvre a híres misztikus író, Hamvas Béla fordította le, s adta ki „Henoch apokalipszise“ cimmel még 1945-ben ( e-könyv formájában letölthető például innen: http://slidintune.uw.hu/ebook/index.php )

A Hamvas által írt bevezető szöveg nagyon de nagyon közel áll bizonyos alapigazságokhoz, az olvasása közben az a benyomásom támadt, hogy Hamvas már az ö idejében tudott/rájött bizonyos dolgokra.

Hamvas Béla:
(s most tessék ezt az idézetet türelmesen végigolvasni, mert fontos infókat tartalmaz)



„Akadtak azonban kutatók, akik Henóch könyvének keletkezését sokkal előbbre tették. Néhányan több ezer évről beszéltek, egyesek pedig azt mondták, hogy a művet közvetlenül az, özönvíz után írták. Ha ezeknek a kutatóknak igazuk van, akkor Henóch vagy Kr. e. 8000-ben, vagy Kr. e. 12.000-ben élt, mert az özönvizet újabban ehhez a két időponthoz szokták kötni. 
Hogy Atlantisz pusztulásával szoros kapcsolatban van, mint Mereskovszkij hiszi, lehetséges. 
Sokan azt mondják,hogy Henóch az emberiség legrégibb könyve, nála csak Hermés Trismegistos és a Véda régibb és tulajdonképpen nem is az özönvíz utáni időből, hanem még azelőttről származik. És soha senki sem vonta késégbe, hogy azt a művet, amelyet Henóch apokalypsise alatt ismerünk, az emberiség egyik örök könyvének kell tartani."

"Az őskor nagy prófétáiról, apostolairól az emberiség tudta, hogy ők Seth fiai. Ezek a nagy bölcsek és nagy jótevők a kínai Laotse éppen úgy, mint a mexikói Quetzalcoatl, az egyiptomi Hermés Trismegistos, az iráni Zarathustra és a görög Orpheus."

… Szólni kellene arról is, hogy az özönvíz-emlékek hogyan jelentkeznek az egyiptomi, az iráni, a kínai, a hindu, az indián hagyományban és Henóch Noéja miképen felel meg a hindu Manu-nak, a mexikói Quetzalcoatl-nak, a perui Manco-Ceapacnak, az egyiptomi Menesnek, az iráni Jiam-Shid-nak. Szólni kellene természetesen az álomlátásokban szereplő “fehér biká”-ról is, akit Iránban Kaimorts néven tiszteltek, de megtalálható Egyiptomban, Krétában, Görögországban, Indiában és Kínában is”

(idézet vége)




Az igazság az, hogy ezek az“ istenek“ – s erre Hamvas is rájött – valójában mind ugyanannak az erőnek a képviselői voltak. Feltehetően mind aldebarani kötődésű, hús-vér humanoid földönkívüliek vagy hibridek voltak. Egytől egyig. A lista még kiegészülhet a skandináv Odinnal, az inka Viracochával, a kolumbiai muszka indián Bochicával, s még folytathatnám. 

Nem hihető? Nézzük meg a Wikipédiában például Bochicát, a kolumbiai indián istent.Ismétlem: indián istent, nem keresztényt.

Éppen úgy néz ki, mint a mi apostolaink! Pedig még jóval, de jóval azelőttről származik, hogy Kolumbusz felfedezte volna Amerikát!

A Wikipédia szerint: „Similarly to the Incan god Viracocha, the Aztec god Quetzalcoatl and several other deities from Central and South American pantheons, Bochica is described in legends as being bearded. The beard, once believed to be a mark of a prehistoric European influence“„Hasonlóan az inka Viracochához, az azték Quetzacoatlhoz és sok más közép és dél-amerikai „istenhez“, Bochica is mint (fehér) szakállas humanoid van ábrázolva. A szakáll a történelem előtti időkből származó „európai“ befolyásnak vélhető” – a Wikipédia szerint.

Nos, nem európai, hanem igazából aldebarani humanoid ET befolyásnak.“Bochica a muszka indián civilizáció alapító atyja volt, aki a legenda szerint erkölcsösségre és a törvények betartására intette, s mezőgazdaságra és más szakmákra tanította meg az indiánokat.”

Vagyis éppúgy mint ahogy az ős- zsidókat is a mi bukott őrangyalaink (a „felvigyázók“ itt "The Watchers"-nek van fordítva Enoch-könyvében) tanították meg effélékre. Ahogy Hamvas is írja a „Henoch apokalipszise“ bevezetőjében:

„Henóch elbeszéli, hogy amikor a Felvigyázók a föld leányaival tiltott szerelmi viszonyba léptek, nekik rejtett tudásukat elárulták. Megmutatták nekik a növények titkait, a gyökerek titkait, hogyan, miből, mit lehet főzni és készíteni. Az embereket megtanították a fémek kiolvasztására, arra, miképpen kell kardot, fegyvert, pajzsot, nyilat, eszközöket, ékszereket készíteni; megtanították őket a csillagos ég titkaira, a csillagjóslásra, az arc kifestésére, a bódítószerek készítésére“

S most nézzük meg Viracocha, az inkák istene körüli „ellentmondásokat“:http://en.wikipedia.org/wiki/Viracocha#Controversy_over_.22White_God.22

„… but his first creation were brainless giants that displeased him. So he destroyed it with a flood and made a new, better one from smaller stones.[6] Viracocha eventually disappeared across the Pacific Ocean (by walking on the water).“

„… az elsö teremtményei agyatlan óriások voltak, melyeket később árvízzel pusztított el…. Viracocha később eltűnt a Csendes Óceánon (a vízen járva)“

Szóval Viracocha is a vízen járt, mint a mi Jézusunk, s óriásokat kreált, mint a mi bukott angyalaink, s özönvízzel pusztította el őket, mint a mi keresztény „teremtő istenünk“ is. Kételkedik még valaki afelől, hogy az inka indiánok ősvallását ugyanaz az erő hozta létre mint a mi kereszténységünket is?

Vagy nézzük meg ezeket a perui Moche indián „istenszobrokat“, melyek jóval a spanyol hódításokelőtt készültek: Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Viracocha


A hasonlóság a mi fehér szakállas, őszhajú arkangyaljainkra feltűnő. A négy figurából három fehér ruhát visel, mint a mi angyalaink… vagy akár a pápa is.

Wikipédia: „Spanish chroniclers from the 16th century claimed that when the conquistadors led by Francisco Pizarro first encountered the Incas they were greeted as Gods, “Viracochas”, because their lighter skin resembled their God Viracocha”„16. századi spanyol krónikák szerint amikor a Francisco Pizarro által vezetett spanyol kolonizátorok először találkoztak az inka indiánokkal, az inkák mint „viracochákat“ (isteneket) fogadták öket a fehér(ebb) börszínük miatt.“

Erröl elöször Pedro Cieza de León krónikás számolt be 1553-ban, késöbb Pedro Sarmiento de Gamboa , majd a szintén krónikás Juan de Betanzos is mint „fehér istent“ emlegette Viracochát, akit sokszor fehér szakállal ábrázoltak az indiánok.

Mondani se kell, hasonló állítások terjengtek Quetzacoatl, az azték isten felől is.






De nézzünk meg pár őskori „istent“ a világ többi tájáról is:

Balról: a Hamvas Béla által is említett taoista „filozófus isten“ Laotse 

Jobbról: a skandináv Odin Mi a fene, ezeknek is ősz fehér szakálla és haja van…
Mint a görög isteneknek is, a mi arkangyaljainknak is, a dél- és közép-amerikai indián isteneknek is…

Bár Laotse kinézetét az idök folyamán már „kínaiasította“ a történetírás, még mindig felismerhetök rajta az árja (“ isteni“) jegyek.

Valójában egyik „isten“ sem volt földi ember, hanem aldebarani kötödésü, földönkívüli humanoid, akik mint (spirituális) tanítómesterek érkeztek a Földre, hogy segítsék az “új teremtésüket” új társadalmak létrehozásában, vagyis hogy folytatódhassék a nagy genetikai kísérlet....
Az Énok könyvében találhatóak utalások korábbi, „őskori civilizációkra“ is, melyek még a mostani teremtés előtt léteztek:

„Láttad, hogy Azazel mit követett el, hogyan tanította földön az igazságtalanságot és az őskorok titkát, amelynek otthona az ég, hogyan árulta el. Hogyan fedte fel az embereknek a rejtélyeket, az az Azazel, akinek hatalmat adtál, hogy társai fölött uralkodjon.“

„őskorok titkát, melyeknek otthona az ég“

Mint már említettem, ez a jelenlegi „teremtés“ (civilizáció), mely kb. 10 000 évvel előtt kezdődött, már a hetedik a sorban, a hatodik Atlantisz volt, az ötödik az egyiptomi Szfinxet és „nagy piramisokat“ hozta létre kb. 50 000 évvel ezelőtt, akárcsak a dél-amerikai és kínai piramisokat is, lévén globális volt. A még korábbi civilizációnak mára nem maradt nyoma.

Ezek a bukott (és nem bukott) angyalok, melyek a legutóbbi teremtésben részt vettek jó 10 000 évvel ezelőtt, éppoly hús-vér fizikai humanoidok voltak, mint mi, például az előbb említett Azazel szíriuszi humanoid volt, Lucifer aldebarani humanoid, Mihály arkangyal szintén aldebarani, Gábriel a Fomalhaut csillagrendszerböl ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Fomalhaut ), Rafael a Regulusból ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Regulus_(csillag) ), Uriel arkangyal pedig az Antares csillagrendszerböl jött ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Antares ) – mindüknek viszont valamilyen plejádi/aldebarani kötődöttsége volt. 

   
Ne feledjük, hogy amikor egy faj olyan fejlettségi szintre jut el, mint ezek a humanoidok, akkor a csillagrendszerek közti utazás csak annyit jelent számukra (lásd „Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi“ c. írást ), mint mondjuk nekünk beülni egy autóba, s elmenni egy szomszédos városba. Sok ilyen humanoidok által lakott csillagrendszer között szövetség van, ami nagyjából a mi országainknak felel meg. A legnagyobb ilyen humanoid ET szövetség a Galaktikus Fényszövetség.

Ezek a fejlett humanoidok sok-sok ezer évig is elélnek (innen a „halhatatlanság“ motívuma a Bibliában), s néhányan közülük mind a mai napig látogatják a Földet inkognitóban, legtöbbet Mihály jár el megnézni a teremtését, bár kétlem, hogy nagyon büszke lenne rá.

Bár az „angyali“ szó a köznyelvben a „nagyon jó“ szinonimája, a valós jelentése ennek a szónak „hírnök“ v. „égi hírnök“, és inkább semleges kicsengése van.

Ergo:

„Nem bukott angyal“ , „arkangyal“ NEM EGYENLŐ „nagyon jó angyallal“, hanem az aldebarani kormányzótanácshoz („istenhez“) engedelmes angyallal

„Bukott angyal“ SEM EGYENLŐ „rendkívül gonosz angyallal“, hanem inkább lázadó angyallal, aki nem követte az aldebarani kormányzótanács főgenetikusának (JHV =Jahvénak) azon fő utasítását, hogy az új kreatúrát, a földi embert tartsa úgymond „szent ártatlanságban“.

Vagyis ne mondja el neki azt, hogy ők ott milyen társadalomban élnek, ne tanítsa meg öt semmire, se az ö tudásukra, se az ö szokásaikra, ez ugyanis éppoly beteges „náci“ társadalom (és degenerálódó DNS) kifejlődéséhez vezethetett volna majd a Földön, mint amilyen az övék ott Aldebaranban. S amint látjuk, vezetett is… A cél soha nem egy technológiailag tőlük is fejlettebb faj létrehozása volt, hanem mindenekelőtt egy tőlük morálisan és spirituálisan fejlettebb fajé, mely tőlük sokkal több érzelmet képes produkálni. Egy „különb humanoid“, s az áhított új DNS csak úgy fejlődhet ki, ha az új kreatúra tökéletesen jól érzi magát, nincsenek gondjai, mindene megvan, tökéletesen gondoskodnak róla, magyarán paradicsomi körülmények között él.

Na most, ezt rontotta el Lucifer, Azazel és a többi bukott angyal azzal, hogy túlzottan megkedvelték az új kísérleti emberkét (föleg a nőket….), s elkezdtek nekik mesélni a szokásaikról (az ö „rossz szokásaikról“) , megtanították különböző mesterségekre, amit nem lett volna szabad, mivel azzal a veszéllyel járt, hogy az új kreatúra is éppolyan társadalmat fog létrehozni mint az övék, és semmivel se lesz különb tőlük, se morálisan, se spirituálisan, se sehogyan.

Lényegében erről szól az Énok könyvének első része is, például:

„Azazel pedig megtanította az embereket kardot és kést, pajzsot és vértet készíteni és megmutatta nekik az érceket és az ércből való munkát és karkötőt és ékszert és a mesterséget, hogyan kell a szemeket festeni, miképpen kell a szemöldököt kirajzolni és megmutatta a ritkábbnál ritkább és drágábbnál drágább köveket és festékeket és cserére alkalmas dolgokat. A földön pedig nagy és szörnyű istentelenség terjedt el és az emberek lealacsonyodtak és útjaikon, mint az eszeveszettek tévelyegtek”

S ugyanennek a burkoltabb, szimbolikus kifejezése az „Ádám és Éva“ története is a Bibliában:

Ádám és Éva megkísértettek és levették az almát a „tudás fájáról“ == Luciferék beavatták az új kreatúrát a bukott angyalok tudásába és (rossz) szokásaiba.

Miután Luciferék elrontották a kísérletet, tört ki ugye a háborúskodás az ET-k különböző frakciói közt (melyet a Biblia luciferiánus háborúkként emleget) abból kifolyólag, hogy egyes frakciók már ellenezték a további kísérletezést, lévén a korábbi kísérletek mind csődöt mondtak, s annak ugye nincs értelme, hogy tízezer évenként létrehoznak egy újabb civilizációt („teremtést“) a Földön, melyet aztán el is pusztítanak, vagy az felszámolja saját magát.

S hogy mégis folytatják a kísérletet mind a mai napig, annak az az oka, hogy ez egy olyan technológiailag magasan fejlett humanoid ET faj ott Aldebaranban, melyet már erősen akadályoz az alacsony morális, spirituális és érzelmi szintje a további fejlődésében, így más lehetőség híján lényegében kénytelen folytatni ezeket a kísérleteket! A baj viszont az, hogy ez a mostani kísérlet is csúfosan félresikerült (már pár ezer évvel ezelőtt), s előbb-utóbb döntést kell majd nekik hozni, hogy mi legyen velünk is. Hogy egyáltalán érdemes lesz-e megmenteni, s később megpróbálni integrálni a saját civilizációjukkal a jelenlegi emberiséget (a Bibliába mint„Jézus második eljövetelét“ tették bele ezt a lehetőséget). 
S végződhet nagyon jól, de nagyon rosszul is ránk nézve.

NEM MONDOM, HOGY MINDEZ IGAZ, SEM AZT, HOGY NEM, de tény elég sok mindennel egybevágnak a fent leírt dolgok és elgondolkodni mindenképp érdemes az egybeeséseken ! 
Share this article :

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. ╙ SZAKI WEB - All Rights Reserved
Template Modify by Creating Website
Proudly powered by Blogger